Újabb győzelem a rájátszásban

Újabb győzelem a rájátszásban

 2023.04.21

Sportdarázs-SMAFC csapatunk az MTK-TFSE gárdáját múlta felül hazai pályán a női amatőr bajnokság rájátszásában.

Kevés pontot hozott a nyitó játékrész, öt perc után 5-3-as állást mutatott az eredményjelző, de a végére így is eljutott mindkét csapat tíz pont fölé (15-11). A második felvonásban sikerült még jobban meglógni a vendégektől, így a félidőben már tíz pont feletti előnyben voltak a lányok (37-21). A térfélcsere után a harmadik negyed kiegyenlített játékot hozott, a záró tíz percben viszont csapatunk még magabiztosabbá tette győzelmét (72-51).

2023. 04. 20. Női amatőr bajnokság, rájátszás, Sopron

Sportdarázs-SMAFC – MTK-TFSE 72-51 (15-11, 22-10, 18-19, 17-11)
Sportdarázs-SMAFC: Erdélyiová A. 15/3, Molnárová L. 15, Bakó P. 14/3, Szeli K. 11, Vasi H. 9, Zaja D. 8, Rokob Z. –, Török K. –, Karácsony T. –, Gombkötő L. –

Srdjan Radulovic (edző, Sportdarázs-SMAFC): Nagypn jó mérkőzés volt! Nagyszerű győzelmet arattunk egy kemény ellenféllel szemben, akik a bajnokság egyik legjobb csapata. Büszke vagyok a lányokra azért, ahogyan ma játszottak, főleg védekezésben. Negyven percen keresztül ugyanazon a szinten akartunk játszani védekezésben, és ez sikerült is. A védekezésünkkel nyertük meg a meccset!

Hegedűs Péter (edző, MTK-TFSE): Ma nagyon gyengén játszottunk. Gratulálok a Sopronnak!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek