Újabb magabiztos siker a Piros csoportban
A lányok a Tatabánya együttesét fogadták bajnoki mérkőzésen, ahol megszerezték zsinórban ötödik győzelmüket is a felnőtt másodosztályú pontvadászatban.
Már az első negyedben tetemes előnyre tettek szert lányaink, hiszen tíz perc után harminc ponttal vezettek, és végig magas intenzitással játszva negyedről negyedre, fokozatosan távolodtak el még jobban a vendégektől, a végén pedig ismét úgy lépték át a száz pontot, hogy minden nevezett játékos feliratkozott a táblára (116-35).
2025. 11. 06. Női Amatőr NB1, Piros csoport, Sopron
Darazsak Sportakadémia – Tatabányai Sport Club 116-35 (35-5, 29-11, 22-8, 30-11)
Darazsak Sportakadémia: Lengyel A. 22/18, Bigovic M. 20, Maric L. 18, Tátosová V. 11/3, Ocsenás M. 11/3, Kalincsák A. 10/6, Gergő J. 7/3, Janzsó A. 7, Völgyi L. 4, Barcza Z. 4
Srdjan Radulovic (vezetőedző, Darazsak Sportakadémia): Nagyszerű mérkőzéssel fejeztük be ezt az időszakot a rövid szünet előtt. Öt győzelmünk van. Ismét elégedett vagyok azzal, ahogy játszottunk. Motiváltak voltunk, minden csere új energiát hozott, a csapat jó tempóban dolgozott, emelt a szinten. Gratulálok a lányoknak ehhez a mérkőzéshez! Jó volt így zárni ezt a szakaszt!
Szabó Levente (vezetőedző, Tatabányai Sport Club): Tartalékos kerettel tudtunk kiállni a mai mérkőzésre, azonban a fiataljaink elegendő időt tudtak a pályán tölteni, hogy tapasztalatot szerezzenek ebben a bajnokságban is. Örülünk, hogy nem lett több sérültünk. Gratulálok az ellenfélnek!





















