Válogatott összetartásokkal telt a szünet

Válogatott összetartásokkal telt a szünet

 2014.01.07

Karácsony és Szilveszter között utánpótlás válogatottjaink edzőtáborba vonultak, kihasználva az iskolai szünet adta lehetőségeket. Akadémiánk több fiatalja is részt vett ezeken az összetartásokon.

Az U20-as válogatott február 27. és 30. között Körmenden táborozott, ahol kétszer is megmérkőztek Szlovénia B válogatottjával. Az erősebb ellenfél előbb 13, majd 26 pontos győzelmet aratott. Böröndy Vivien lázas megbetegedése miatt nem tudott csatlakozni a kerethez.

U18 válogatott

U18 válogatott

Az U18-as nemzeti együttes Sopronban töltött pár napot, melynek keretében megmérkőztek Szlovákia legjobbjaival. Az első találkozón magyar (56-52), a másodikon szlovák (46-51) siker született. Négy játékost adtunk a válogatottba. Weninger Virág, Kuttor Enikő, Böröndy Dominika és Bakó Patrícia hasznos napokat töltött el az edzőtáborban.

U16 válogatott

U16 válogatott

Az U16-osok a lengyelországi Zyrardovban rendezett ORV keretében játszottak éles mérkőzéseket. Szlovákia (83-59) és Csehország (74-60) ellen győztesen, míg a hazaiak ellen (59-80) vereséggel hagyták el a parkettát. A körbeveréseknek köszönhetően a második helyen zártak. Akadémiánkat Czukor Dalma és Szeli Dorina képviselte, akik a beszámolók szerint hasznos tagjai voltak a csapatnak.

99-es válogatott

99-es válogatott

A 99-es születésűek közül Varga Kamilla és Szeli Kitti kapott meghívást a soproni kiválasztó és képző táborba, ahol három edzés és két mérkőzés várt a lányokra. Utóbbiak Akadémiánk vegyes csapata ellen. Válogatottunk, az 5×10 perces mérkőzéseken 90-61 és 82-67 arányban bizonyult jobbnak.

A legfiatalabbak, a 2000-es születésűek Pécsen töltötték a szünetet, ahol Horváth Luca és Makk Dóra mellett, Veres Judit edzőnk is jelen volt. Az edzések mellett a pécsi Kosárlabda Akadémia ellen játszottak mérkőzéseket, melyen az eredményt nem számolták, a mutatott játékkal azonban elégedettek voltak a szakvezetők.


A WBASKET HÍREI
Szilveszteri bakiparádé
Karácsony-váró 2024.
iratkozzon fel csatornánkra

FELNŐTT NŐI ÉLVONAL

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek