
Válogatott szinten is lehet rájuk építeni!
A múlt héten Szlovéniában szerepelt rangos nemzetközi tornán U14-es nemzeti együttesünk, melynek két fiatalunk is erőssége volt. Czukor Dalmával és Szeli Dorinával beszélgettünk válogatott élményeikről.
– Meséljetek először is a júniusi összetartásról. Mi volt a program, hogy éreztétek magatokat?
– Szeli Dorina: Ez volt számunkra az első hosszabb összetartás. Egy bővebb kerettel voltunk közel egy hetet Pécsett. Dalma Diákolimpián szerepelt, így ő nem tudott ezen részt venni. Szentendrei Áron irányításával dolgoztunk, napi két edzéssel. Egyik délután voltunk strandon is, Orfűn.
– A következő tábor a szlovéniai tornát előzte meg. Az mennyiben különbözött az elsőtől?
– Czukor Dalma: Ez rövidebb volt. Három napot töltöttünk Zalakaroson, ahol edzőink közül, Áron bácsi mellett már Gábor Erzsi néni is jelen volt. Itt tizenketten voltunk, és az utolsó délelőtti edzés után indultunk Szlovéniába.
– A szlovéniai nemzetközi tornán milyenen feltételek fogadtak titeket?
– Nagyon szép környezetben, egy hegy tetején laktunk azokkal a csapatokkal, akik szintén busszal voltak. Az ételek is finomak és változatosak voltak. Nem panaszkodhattunk.
– Meccsek mellett másra is jutott idő?
Kétszer voltunk strandolni, és városnézésre is szakítottunk időt. Természetesen a többi csapat mérkőzéseibe is beletekintettünk, még a magyar fiúkéba is.
– Hogyan zajlott a torna lebonyolítása, kik voltak az ellenfelek?
– Körmérkőzéses rendszerben mindenki játszott mindenkivel. Mellettünk a spanyol, az orosz, a horvát, a szlovén és az izraeli korosztályos válogatott volt a meghívottak között.
– Hogy szerepelt a csapat?
– Mi pont a legerősebb együttesekkel kezdtünk. A spanyolok, az oroszok és a horvátok ellen vereséget szenvedtünk, majd a szlovének és az izraeliek ellen már mi kerültünk ki győztesként a mérkőzésekből. Utóbbiak ellen már jobban is játszott a csapat, kezdtük egyre jobban megismerni egymás mozgását, és így vált a játékunk egyre pontosabbá.
– A statisztikákat böngészve szembetűnő, hogy a szekszárdi Studer Ági mellett Ti ketten emelkedtetek ki a magyar keretből. Ti is éreztétek, hogy többet várnak tőletek?
– Igen, tudtuk, mivel nekünk több nemzetközi tapasztalatunk volt, többször játszottunk külföldi csapatokkal, és nagyjából tudtuk, melyik válogatottnál, mire kell jobban odafigyelni. Az elején azért mindketten izgultunk emiatt, de ahogy elkezdődött a mérkőzés, ez az érzés máris tovaszállt.
– A válogatott edzői hogy értékelték a csapat és akár a Ti teljesítményeteket?
– A negyedik hellyel és a mutatott játékkal elégedettek voltak, de természetesen felhívták a hiányosságainkra a figyelmet, melyet a kluboknál dolgozó edzőkkel is megbeszélnek, hogy jövőre még jobbak lehessünk.
– A többi válogatottat nézve, mit tapasztaltatok?
– Elsősorban fizikálisan előztek meg minket. Erősebbek, gyorsabbak voltak.
– Mi számított a Ti erősségeteknek?
– Viszonylag magasnak számítottunk a mezőnyben, és csapatként jól működtünk, különösen a védekezés terén.
– Egyénileg mi volt a torna tapasztalata számotokra? Miben kell leginkább fejlődnötök?
Czukor Dalma: Az elején nem voltam elég határozott az irányító poszton, így a kettes poszton is szerepeltem. Fontos, hogy az irányító szerepkörben még biztosabb legyek, itt össze kell fogni a csapatot, különben könnyen széteshet a csapatjáték.
Szeli Dorina: A helyzeteket kell elsősorban jobban megítélnem, melyek a fáradtság növekedésével párhuzamosan többször nehézséget okozott. Fontos, hogy ilyenkor is jó döntéseket tudjak hozni.
– A következő szezonnak milyen célokkal vágtok neki?
– Szeretnénk fejlődni, és megszerezni a korosztályos bajnoki címet! Tavaly egy picivel a Vasas javára billent a mérleg nyelve, reméljük, hogy ez most fordítva történik.