Végig kézben tartották az irányítást

Végig kézben tartották az irányítást

 2021.03.03

A Sportdarázs-SMAFC a Vasas Akadémia II. gárdáját fogadta a Női amatőr bajnokság Piros csoportjának aktuális fordulójában.

2021. 03. 03. Női amatőr bajnokság, Zöld csoport, 19. forduló, Sopron

Sportdarázs-SMAFC – Vasas Akadémia II. 57-41 (9-9, 20-13, 10-11, 18-8)

Sportdarázs-SMAFC: Szeli K. 13, Bakó P. 11, Karácsony T. 8, Sitku Zs. 7, Kovács L. 5/3, Kocsis F. 4, Soós D. 4, Erdélyiová A. 3/3, Gombkötő L. 2, Gottschling P. –

Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott (10. perc 9-9), a másodikban azonban rákapcsoltak a lányok, és kisebb előnyt szereztek a félidőre (20. perc 29-22). A fordulás után ismét jól tartották magukat a vendégek, sőt, faragni is tudtak a hátrányukból (30. perc 39-33), azonban a záró etap ismét a mieink szája íze szerint alakult, így értékes győzelemmel a tarsolyukban hagyhatták el a parkettet a lányok (40. perc 57-41).

Giustino Altobelli (vezetőedző): Gratulálok a lányoknak! Jól játszottak egy olyan csapat ellen, mely keményen ment minden labdáért, folyamatosan nyomást helyezve ránk. Az első félidőben végig irányítottuk a játékot, de a szünet után kicsit megtört a lendületünk. A csapat fiatal, és ez benne van a játékban. Később szépen visszataláltunk a ritmusunkhoz, a védekezésünk pedig mindvégig stabil volt. Még egyszer, gratulálok a játékosaimnak!

Igor Skocovski (vezetőedző): Gratulálok ellenfelünknek, mely az egész mérkőzésen pontosabban játszott, és támadásban megvalósította, amit szeretett volna. Mi nem tudtuk megtalálni azokat az üres helyzeteket, szituációkat, melyekből pontot tudtunk volna dobni, és ez el is döntötte a mérkőzést!


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek