OJB 2010.

Bosszantó vereség az első meccsen MiZo Pécs 2010 PVSK-Soproni Darazsak 66-49 (16-15;6-9;17-17;27-8) Az első napon rögtön egy rangadóval kezdtünk, ami ebben a korosztályban már évek óta végig kísérte a lányokat. A két csapat nagyon jól ismeri egymást és mindig szoros meccseket játszottak. Most sem volt másként és a 35. percig úgy nézett ki, hogy most […]

megosztás a facebookon
SDA

Egy álommal szegényebben

Tudtuk, hogy nehéz lesz , hogy élet -halál harc, de bíztunk benne, hogy a négy közé jutunk. Sajnos a tavalyihoz hasonlóan idén sem sikerült kiharcolni, pedig nem sokon múlott. A Cegléd végig koncentráltan játszott amíg nálunk több pontatlanság is becsúszott. Licskai Zsófiát és Vágvölgyi Petrát nélkülöző csapatunk így is végig partiban volt a nehezebbnek mondott […]

megosztás a facebookon

OJB Döntő, Budapest – Hatodik helyen zártunk

Ezen a döntőn nagyon szoros végjátékban a harmadik meccsünket veszítettük el. A két nappal ezelőtti 21 pontos győzelmünk után most a Fradi örülhetett, igaz a végén különös bírói ítéletek is borzolták a kedélyeket. Csapatunk így hatodik lett és kicsit csalódottak is lehetünk, bár, ha végig nézzük sérültjeinket és nehézségeinket, valamint azt a tényt, hogy a […]

megosztás a facebookon

IRÁNY BAJA!

Soproni Darazsak-Szekszárd 77-70 (17-19; 10-15,25-11; 25-25) Ld :Böröndy 24/12,Czinder 24/3,Kuttor 13,Weninger 9/3, Doncsecs3, Németh2, Böröndy D. 1 ; Juray B: Elértük, amiért keményen megdolgoztunk! Csináljuk a dolgainkat tovább. Csak csendbe, csak halkan, hogy senki meg ne hallja… MiZo Pécs 2010 – Soproni Darazsak 75-51… Legjobbak: A Lányok! Juray B: Ezen a mérkőzésen is voltak negyedek, […]

megosztás a facebookon

Kadett elődöntő: Nagyszerű győzelem

Soproni Darazsak- Vasas-Csata 64-60 ( 22-14, 14-13, 15-16, 13-17 ) Ld: Böröndy V. 19/3, Czinder A. 14, Kuttor E. 12/3, Doncsecs K. 10, Molnár A. 7, Németh A. 2 Juray B.: Álmodtunk egy világot magunknak itt állunk a kapuja előtt… Boldog szülinapot Enikő!!

megosztás a facebookon


Keresés

Kiemelt Média Partnerink

Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia
  • Akarsz Te is segíteni nekünk úgy, hogy ez neked semmibe sem kerül?
  • Kérjük, támogasd személyi jövedelemadód 1 %-ával a Soproni Darazsak kis kosarasait!
  • Kattints ide a részletekért!
Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia Soproni Darazsak Akadémia