Megismételték a hibáikat

A regionális csoport 2. helyén végzett Junior „C” csapatunk, miután hazai pályán, majd a visszavágón is vereséget szenvedett. további részletek


Miskolcon vívták ki az első helyet!

Óriási csatában, tartalékos felállásban is sikerült győznie juniorjainknak a DVTK otthonában, így az első helyen jutottak be az országos döntőbe! további részletek


Szép játék az utolsó hazai fellépésen

Mostantól arccal a „B” Döntő felé, ahol az elmúlt időszak teljesítménye alapján bízhatnak egy szép szereplésben.

2024. 03. 22. Leány junior bajnokság, rájátszás, Fehér csoport, Sopron

Darazsak Sportakadémia/B – PVSK NKA/A 91-65 (23-22, 23-15, 18-13, 27-15)
Darazsak Sportakadémia/B: Biró Cs. 22/9, Plangár R. 14, Raffay D. 13/3, Fenyvesi F. 10, Mikula P. 8, Szlávik B. 8, Egresits R. 6/3, Marosvölgyi Zs. 4, Vajda N. 4, Bába K. 2, Őri S. -, Molnár E. –

Kaltenecker András (vezetőedző): „Gratulálok a lányoknak, szépen sikerült játszani az idei utolsó hazai mérkőzésünkön! A védekezésre kevesebb energiát fektettünk az elmúlt időszakban. Ez sajnos meg is látszott, leginkább az 1-1 védéseinken. Támadásban sikerült gyors tranzíciókat vezetnünk és felállt védelem ellen is néha már-már tudatosan járattuk a labdát. Összességében két mérkőzéssel maradtunk le az „A” döntőről. Ez a két mérkőzés picit fájó, de úgy gondolom nagyon hasznos időszak volt ez számunkra mind egyéni, mind pedig csapat szinten. Az elkövetkező időszakban már teljesen a „B” döntőre koncentrálunk, ahol szeretnénk három mérkőzést nyerni. Ehhez jó alapot adhat az elmúlt 3-4 munkája. Remélem kellő önbizalommal és elszántsággal tudjuk belevetni magunkat a munkába!”


Remek játék junior csapatunktól

Egy hónappal az országos döntő előtt kifejezetten biztató játékot láthattunk juniorjainktól. további részletek


Új elemeket gyakoroltak

A szünet után mutatott játékból tudnak erőt meríteni. további részletek


Magabiztosan hozták a kötelezőt

Az elején akadozott a gépezet, de fegyelmezett játékkal, magabiztos sikert könyvelhettek el juniorjaink. további részletek


Otthon hagyták a szívüket

Nem a legjobb arcukat mutatták ma juniorjaink, így nem tudták felvenni a versenyt a vendégekkel. további részletek


Tiszta helyzetek maradtak ki a hajrában

A nem kellően agresszív első félidő után feljavultak védekezésben, de több tiszta dobóhelyzetet is elrontottak a hajrában juniorjaink. további részletek


A szünet után pontosabbá és gyorsabbá váltak

A tompa kezdés után a második 20 percben már érvényre tudták juttatni az akaratukat, és igazi csapatmunkával megszerezték a győzelmet. további részletek


Idegenben döntöttek

Erős kezdésükkel az oroszlányiak hétközben egyenlítettek a párharcban, de szombaton ismét a mi lányaink örülhettek. további részletek


Motivált játék, megérdemelt siker

Nagy intenzitású mérkőzést követően hagyhatták el győztesen a pályát juniorjaink. további részletek


Előremutató forma

Ebben a felállásban is jól teljesítettek juniorjaink. további részletek


Erős ellenfelek, értékes tapasztalatok

A BasketGirls torna erős ellenfeleivel szemben szerezhettek értékes tapasztalatokat, melyeket kamatoztatni tudnak a szezon hátralevő részében. további részletek


Fárasztó, de hasznos mérkőzések

A BasketGirls torna keretein belül a DVTK elleni bajnoki rangadót is behúzták juniorjaink. további részletek


Óriási energiákat mozgósítottak

A BasketGirls torna mérkőzéseivel a lábukban várt juniorjainkra a vasárnapi bajnoki, de túlléptek a fáradtságon, és remek győzelmet arattak. további részletek


Előnybe kerültek

Az alapszakasz már találkoztak egymással, de most visszavágtak juniorjaink az akkori vereségért, így előnybe kerültek a párharc során. további részletek


Három negyeden át tartottuk a lépést

Amíg bírták energiával és koncentrációval, addig ott voltak a szekszárdiak nyomában. további részletek


Folytatódhat az építkezés

A bajnokság ezen szakaszában a tapasztalatszerzés és az építkezés Junior „B” csapatunk elsődleges feladata, mely kapcsán hasznos mérkőzést vívtak az erős Vasas ellenében. további részletek


Legyőzték a fáradtságot is

Kemény menetelésből álltak bele a mérkőzésbe, és a kitartásuk győzelmet eredményezett. további részletek


A szünetben észbe kaptak

20 perc után 20 pont hátrányban találták magukat, de összeszedték magukat és győztesen hagyták el a parkettet juniorjaink. további részletek


Álmos kezdés, magabiztos győzelem

Sok volt a pontatlanság az első 10 percben, de a folytatásban már uralták a játékot juniorjaink. további részletek


Végzetes rövidzárlat

A jó kezdés után elvesztették egy időre a ritmust, mely meghatározta a mérkőzés kimenetelét. további részletek


Nem voltak ott fejben a pályán

Tanulni kell a váratlan pofonból. további részletek


Nem telt el a hét győzelem nélkül

A junior és a kadett regionális bajnokságban is hoztak győzelmeket a lányok. további részletek


Nehezen indult, sima lett a vége

Az első félidőben nem működött a védekezésük, de a szünet után feljavultak és magabiztos győzelemmel kezdték a rájátszást juniorjaink. további részletek


Fárasztó időszakot zártak le

Az utolsó időszakban nem volt lehetőségük megfelelő időt együtt edzeni, így a hajrában nehéz dolguk volt az igen erős csoportban. további részletek


Jól indult, de fordított a Vasas

Az erős kezdésünk után visszakapaszkodott a fővárosi rivális és a záró negyedben a maga javára fordította a mérkőzést. további részletek


Hibátlan alapszakasz

Vereség nélkül zárták az alapszakaszt juniorjaink. további részletek


Érvényesült a papírforma

A körülményeikhez képest a közel maximumot hozták ki a mérkőzésből. további részletek


Túlóráztak

Csak az első félidőben tudtak a saját tudásuk szerint kosárlabdázni, de a hosszabbításban kiharcolták a győzelmet juniorjaink. további részletek


Tudtak újítani

Nem kezdtek jól, de sikerült megújulniuk, és lépésről-lépésre ellépniük ellenfelüktől. további részletek


Mindkét arcukat megmutatták

A mérkőzés középső szakaszában nem találták a ritmusukat, és a védekezésük is felpuhult. további részletek


100 felett

Mindenki kivette a részét junior csapatunk magabiztos győzelméből. további részletek


Óriásit hajráztak!

Egy pillanatra sem adták fel, hittel és alázattal felvértezve megfordították a mérkőzést juniorjaink a negyedik negyedben. további részletek


A szünet után magasabb fokozatba kapcsoltak

Nem volt mindig gördülékeny a játék, de így is magabiztos győzelmet arattak juniorjaink Kecskeméten. további részletek


Felültek a hullámvasútra

A Basket Girls sorozat első állomásán Kassán vívott öt tanulságos mérkőzést junior csapatunk. további részletek


A szünet után elvesztették a koncentrációt

A magabiztos kezdés után, a megnyugtató különbség tudatában nem sikerült a koncentrációs szintet a megfelelő szinten tartani. A győzelem azonban így sem forgott veszélyben. további részletek


Példás hozzáállás, győzelem!

Nagy akarással játszott junior „C” csapatunk, mely megérdemelt győzelmet eredményezett. további részletek


Győzelem egy kemény menetelés végén

Voltak hullámvölgyek a mérkőzés során, a megterhelő időszak utolsó erőfelmérőjén. Jöhet a megérdemelt pihenő!

2023. 10. 27. Leány junior bajnokság, Budapest

Csata DSE – Darazsak Sportakadémia/A 51-83 (7-16, 16-24, 17-26, 11-17)
Darazsak Sportakadémia/A: Sinka-Pálinkás Sz. 13/3, Szikszai F. 12, Völgyi L. 11/3, Toman R. 10, Toman D. 9/9, Rokob Z. 8, Salamon R. 7, Pásztor K. 6, Plangár R. 5, Bába K. 2

Hollós Dániel (vezetőedző): „Gratulálok a lányoknak a győzelemhez! Egy nagyon fiatal Csatával mérkőztünk meg, akik ellen nehezen lendültünk játékba. Voltak a mérkőzésen hullámvölgyeink, amikor nem koncentráltunk eléggé, és emiatt könnyű gólokat engedtünk ellenfelünknek. Megterhelő időszakon vagyunk túl, sok mérkőzés van a hátunk mögött, ahol nagyon szépen helytálltak a lányaink! De most ránk fér egy kis pihenés. A Csatának további sok sikert kívánunk. Szép volt lányok!”


Töretlenül fejlődnek nap, mint nap

Junior „B” csapatunk játékosai előtt az edzőjük is megemelte a kalapját. további részletek


A szünet után szigorítottak

A visszarendeződéssel sok gondja akadt junior csapatunknak, de a szünet utáni határozottabb védekezés a támadójátékra is jó hatással volt. további részletek


Remek győzelem!

Kijárt már egy ilyen szép siker a „nagyok” között Junior „B” csapatunknak! további részletek


Nem működött a védekezés

Ezúttal nem sikerült az elvárt szinten teljesíteni védekezésben. további részletek


Fáradt játék mellett is győzelem

A fáradtság miatt hiányzott a koncentráció, de a biztos győzelem nem forgott veszélyben. további részletek


Sokat léptek előre

Ha még tovább tudják csökkenteni a ki nem kényszerített hibák számát, akkor szoros mérkőzésekre kényszeríthetik a náluk erősebbnek tartott ellenfeleiket. további részletek


Óriási csatát nyert a Sportdarázs

Az NBI Amatőr bajnokság Piros csoportjában vitézkedő csapatunk a BEAC felett aratott nagyszerű győzelmet. további részletek


Jól álltak hozzá a feladathoz

Könnyed győzelemmel folytatták juniorjaink. további részletek


Jól sikerült a juniorok belépője

Magabiztos győzelemmel kezdték meg szereplésüket a junior bajnokságban fiataljaink. további részletek


Szembejött a valóság

Reális eredmény született Miskolcon, ahol junior „B” csapatunk nem tudta tartani a lépést a lényegesen erősebb játékerőt képviselő ellenfelével szemben. további részletek


A minőségi közös munka meghozta eredményét

Három szép győzelmet aratott junior „B” csapatunk a selejtezőn, teljesítve a minimális célt. további részletek


Közel jártak a továbbjutáshoz

Mindent megtettek junior lányaink, de nem sikerült továbbjutniuk az előselejtező csoportból. további részletek


Pályán, de még nem élesben

Junior csapatunk egy nemzetközi torna keretében felkészülési mérkőzéseken mérhette fel, hol tart a munkában. további részletek


Lecsúsztunk a dobogóról

Nagyot küzdöttek fiataljaink az Országos Junior „A” Döntőn, de a szünet utáni gólcsend megpecsételte a sorsukat. további részletek


Szép győzelem a szezon zárásaként!

A nyíregyházi Országos Junior „B” Döntőn fiataljaink jó játékkal, magabiztosan szerezték meg a 7. helyet a DVTK Akadémia „B” csapata ellen. Gratulálunk! további részletek


Ma az ellenfelek örülhettek

Mindkét junior csapatunk vereséget szenvedett a szombati játéknapon, így „A” csapatunk vasárnap a bronzéremért, míg „B” csapatunk a 7. helyért léphet pályára. további részletek


Nem borult a papírforma

„A” Döntős csapatunk az elődöntőben folytathatja szombaton, míg a „B” Döntőn szereplő juniorjaink az 5-8. helyért lépnek pályára holnap. további részletek


Junior csapataink kezdik meg az országos döntőket

Péntektől a juniorok kezdik meg az országos döntőket, ahol két csapatunk is érdekelt. további részletek


Irány Nyíregyháza!

Elismerésre méltó teljesítménnyel, a regionális bajnokságból indulva jutottak el egészen az országos „B” döntőig juniorjaink! további részletek


Életben maradtak a továbbjutási esélyek

Sok akadállyal kellett szembenézniük Szegeden, de a továbbjutási esélyeiket így is életben tartották. Visszavágó vasárnap 14 órakor, Sopronban! további részletek


Ha egy üzlet beindul

Két győzelemmel megnyerte a Szolnok elleni párharcot Junior B csapatunk, így a „B” döntőbe jutásért léphetnek legközelebb pályára! további részletek


Rendületlenül mennek előre az úton

Egyre magasabbra rakják a lécet junior lányaink, akik előnybe kerültek a Szolnok elleni párharc során. további részletek


Szép ezüstérem a MEL sorozatban

U17-es csapatunk a második helyen zárta a MEL sorozat miskolci négyes döntőjét. Az All-Star csapatba bekerült csapatunkból Vasi Hanna és Szabó Rozina, míg a csapat legjobbjának járó díjat Janzsó Alíz vehette át. további részletek


Készülhetnek az országosra

A Vasas ellen folytatta győzelmi sorozatát a mérkőzésről mérkőzésre fejlődő junior csapatunk! további részletek


Visszaadták a gyakorolt elemeket

Komoly munkát tettek le az asztalra, egészséges önbizalommal készülhetnek a keresztjátékra. további részletek


Tudtak változtatni a szünetben

Nehezen lendültek bele, de a második játékrészre tudták csökkenteni a hibák számát. további részletek


Percről percre haladtak előre

Az első negyed fásult játéka után nagyobb fokozatba kapcsoltak és megérdemelt győzelmet arattak Kecskeméten juniorjaink. további részletek


A csoport élén végeztek!

Jó ritmusban kosárlabdázva biztosították be az első helyüket a csoportjukban juniorjaink. további részletek


Drámai győzelem a rangadón

Egy hosszabbítás nem volt elég, hogy döntésre vigyék, de végül megnyerték juniorjaink a rangadót. további részletek


Magabiztos siker a fővárosban

A végén kiengedtek, de a győzelmük nem forgott veszélyben. további részletek


Egy mérkőzésre a keresztjáték

Nincsenek életük formájában, de a minimális célt, a győzelmet elérték. további részletek


Csak úgy hullottak a kosarak

Pontokban gazdag találkozón szenvedtek vereséget juniorjaink, de így is pozitív töltettel hagyhatták el a parkettát. további részletek


Volt tartásuk

A megengedettnél jóval több labdát adtak el, így szoros küzdelemben, de vereséggel zártak Debrecenben. további részletek


Nem így tervezték

Fásultan és dekoncentráltan léptek pályára juniorjaink a pécsi bajnokin. további részletek


Jó kezdés és zárás

Győzelemmel kezdték juniorjaink a rájátszást. további részletek


Végig egységben dolgoztak

Agilis és bátor játékkal megérdemelt győzelmet arattak junior lányaink a rájátszásban. további részletek


Kiadtak magukból mindent

A szűkebb keret mellett sokat kivett belőlük a rájuk jellemző kemény védekezés szinten tartása. további részletek


Pozitív tapasztalatokkal érkeztek haza

Teljesítették amiért mentek a MEL U17 második tornájára, ahol a csapat legjobbjának Vasi Hannát választották. további részletek


Pozitív zárás után jöhet a pihenés

Végig szép támadásokat vezettek junior lányaink, így a kelleténél több második szándékból kapott kosarak sem befolyásolták a mérkőzés kimenetelét. további részletek


Hullámzó mérkőzés, vendég győzelem

Kadett csapatunk nagyot küzdött, de a sorozatban bekapott három tripla megpecsételte a sorsukat. további részletek


Csoport-elsőként várhatják az új esztendőt

Hullámzó volt a játék, de a harmadik negyedben kialakított magabiztos különbséget a lefújásig megtartották. további részletek


Két nap, két győzelem!

Szombaton Szekszárdon, vasárnap Szegeden győzedelmeskedtek juniorjaink a hétvégi országjáró túrán. további részletek


Komolyan vették

Egyéni és csapat szinten is elérték a kitűzött célokat. további részletek


Értékes győzelmet arattak juniorjaink

A rossz kezdés után rátaláltak a megfelelő ritmusra és legyőzték riválisukat. további részletek


Megadták magukat a fáradtságnak

Az első negyed után a játék minden elemében alulmaradtak. további részletek


Sok pozitívummal tértek haza Kassáról

U17-es csapatunk Kassán szerepelt a MEL keretében, ahol az öt mérkőzésükből négyet megnyertek. A csapat legjobbjának Bauer Zorkát választották. további részletek


A középső negyedek elcsúsztak

Magabiztosan győztek, de a mérkőzés középső szakaszában kijöttek azok a hibák, melyek az elmúlt hetekben is jellemezték az edzéseiket. további részletek


Fokozatosan növelték előnyüket

Egy dekoncentrált szakaszt leszámítva kézben tartották a mérkőzést. további részletek


100 felett zártak

A nagy különbség tudatában is komolyan vették a mérkőzést juniorjaink. további részletek


Aranyérem Rigában!

Két év kényszerszünet után térhettünk vissza Rigába, ahol az U17-es csapatunk az első helyen zárta a rangos tornát! további részletek


Kellett egy kis idő, mire elkapták a ritmust

Az első negyedet leszámítva juniorjaink kezében volt az irányítás. további részletek


Két rövidzárlat pecsételte meg a sorsukat

Két sok eladott labdával járó periódus eldöntötte a találkozót. további részletek


Tökéletes összhangban

Sokat léptek előre augusztus óta. további részletek


Azt adták, amit vártak tőlük

Fokozatosan szakadtak el a szegediektől juniorjaink, akik nagy különbségű győzelemmel kezdték a szezont. további részletek


A kemény munka kifizetődik

Bizonyították, hogy kemény munkával és akarattal szinteket lehet lépni. további részletek


Egy ide, egy oda

Nemzetközi tornánk keretében junior csapatunk kétszer is megmérkőzött a cseh Brno együttesével. további részletek


Felkészülési mérkőzést vívtunk a Soproni Egyetemi Napokon

A Soproni Egyetemi Napok keretében mérkőztek meg fiataljaink a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem csapatával. további részletek


Veretlenül tértek haza Brnoból

Junior csapatunk Csehországban vett részt egy remek erőfelmérőnek számító tornán, ahol mindegyik mérkőzésüket megnyerték. további részletek


Győztes beugró

Junior „B” csapatunk kezdte meg a szezon tétmérkőzéseinek sorát, mely pozitív képet mutatott. további részletek


Remek hajrával szereztük meg a 7. helyet

A csoport-küzdelmek után a vasárnapi helyosztón is jobbnak bizonyultunk a Kecskeméti KC együttesénél, így mi végeztünk a 7. helyen a Nemzeti Leány Junior Bajnokság „A” Döntőjén. további részletek


Az utolsó negyedig nyitott volt

Az utolsó negyedig fej-fej mellett haladt a két együttes, ám akkor a fővárosiak elléptek és magabiztos győzelmet arattak. Vasárnap 9 órakor a 7. helyért zárjuk a tornát a rendező Kecskemét ellen. további részletek


Győzelemmel zárták a szezont

A regionális junior bajnokság nyugati régiós döntőjén az első mérkőzésen vereséget szenvedtek lányaink, de a Komló ellen remek utolsó 15 percet produkálva fordítottak és magabiztosan nyertek. további részletek


Az alsóágon folytatjuk a junior döntőt

A kecskeméti Nemzeti Leány Junior Bajnokság „A” Döntőjén fiataljaink két vereség mellett egy győzelmet szereztek a csoport küzdelmek során. további részletek


Rajtol a junior döntő!

Csütörtöktől a junior korosztályra irányul a figyelem. A Nemzeti Leány Junior „A” Döntőnek Kecskemét ad otthont. Fiataljaink a Vasas Akadémia ellen kezdik meg szereplésüket. további részletek


Juniorjaink készülhetnek az „A” Döntőre

Az utolsó fordulóban elszenvedett vereség ellenére odaértek az „A” Döntőbe juniorjaink, de sok munka áll előttük, hogy megfelelő állapotban legyenek a végső elszámoláskor. további részletek


Többen is megijedtek a feladattól

A tartalékos felállásban nem mindenki tudott szintet lépni. további részletek


Nem erre számítottak

Hiányzók miatt voltak szerkezeti problémáik, de így is csalódást jelentett számukra a vereség. további részletek


Nagy csatát vívtak

Remek mérkőzést vívott a két junior csapat, melyből egy hajszállal a vendégek kerültek ki győztesen.

2022. 03. 16. Leány junior bajnokság, Sopron

Darazsak Sportakadémia/A – Vasas Akadémia/A 51-52 (14-21, 10-8, 14-11, 13-12)
Darazsak Sportakadémia/A: Molnárová L. 15/3, Pfeiffer V. 11/6, Erdélyiová A. 11/3, Vasi H. 5, Szomszéd Cs. 4, Bognár D. -, Németh B. -, Gombkötő L. -, Török K. –

Hollós Dániel (vezetőedző): „Nagyot harcoltunk! Sajnos a győzelem nem jött most össze, de mérkőzésről mérkőzésre fejlődünk, ami fontos most számunkra! Számomra ez győzelemmel felérő vereség, mert pár hete még 24 ponttal kaptunk ki a Vasastól. Színvonalas mérkőzést láthattak akik kilátogattak, tanulnunk kell az elkövetett hibákból, és tovább haladni a megkezdett úton. Szép munka volt lányok, gratulálok a Vasas csapatának!”


A végletekig küzdöttek

Az első félidő ideges játéka után megnyugodtak és jó teljesítményt nyújtva végig az ellenfél nyomában jártak juniorjaink. további részletek


A fordulás után tudtak változtatni

Amikor a megfelelő agresszivitással védekeztek, sikerült rossz döntésekbe hajszolni ellenfelüket. további részletek


Kellett már ez a győzelem!

Messziről indultak juniorjaink a rájátszás során, de az elkezdett munka a DVTK ellen értékes győzelmet eredményezett. további részletek


Kár azért a harmadik negyedért

Amit az első félidőben felépítettek, az egy negyed alatt lerombolták.

2022. 03. 05. Leány junior bajnokság, Sopron

Darazsak Sportakadémia/A – Csata DSE 43-63 (14-18, 17-12, 4-22, 8-11)
Darazsak Sportakadémia/A: Erdélyiová A. 8, Molnárová L. 7, Szabó L. 6/6, Szomszéd Cs. 6, Németh B. 4, Egresits R. 4, Török K. 2, Janzsó A. 2, Gombkötő L. 2, Bognár D. 2

Hollós Dániel (vezetőedző): „Az első félidőben úgy gondolom, hogy jól játszottunk és a védekezésünk is elfogadható volt. Jól járattuk a labdát, és a betöréseink is jó ütemben történtek. Ami utána következett, az számomra érthetetlen volt. Szépen, amit a félidőig felépítettünk, azt leromboltuk a 3. negyedben. Puhányak és dekoncentráltak lettünk támadásban, sok gyorsindítás gól kaptunk, 7-8 percig csak hajigáltunk. Egy mérkőzés 4 negyedből áll, ki kell vennünk a játékunkból ezeket a hullámvölgyeket, hogy eredményesek tudjunk lenni! A feladat adott, hajrá lányok!”


A szünet után elveszítették a fókuszt

Remek csapatmunkával indítottak, de a fáradtság a szünet után kihatott a játékukra. további részletek


Az első lépést megtették előre

Az előző mérkőzésükhöz képest előremutató teljesítményt nyújtottak, de még messze az út vége. további részletek


Küzdelmes az út, amin járnak

Egyszer még vissza tudtak jönni a mérkőzésbe, de az újabb hibák megpecsételték a sorsukat. további részletek


Hiányzott a mentális összhang

Sok hibát vétettek juniorjaink a második negyed során, mely megpecsételte a sorsukat. további részletek


Sikerült előrelépni

Szépen dolgozott junior „B” csapatunk Zalaegerszegen, de a harmadik negyed eleji rosszabb periódus eldöntötte a találkozót a hazaiak javára. további részletek


Váltottak a szünetben, így győzelemmel zárták az évet

Az első játékrészt átaludta junior csapatunk, de még időben ébredt és a szükséges változtatásokkal értékes győzelmet aratott az évzárón. további részletek


Fokozatosan léptek el riválisuktól

Bár nem volt közönségszórakoztató a játék, de beleadtak mindent, és az eladott labdák számát is tudták minimalizálni. további részletek


25 perc játék kevésnek bizonyult

A harmadik negyed derekán megtört a lendületük. további részletek


Több van bennük ennél

A borzasztó kezdés rányomta a bélyegét a mérkőzésre. további részletek


A kitartó küzdés meghozta gyümölcsét

Nagy hajrával fordítottak juniorjaink Szekszárdon, gyógyírt nyújtva a műtétje után lábadozó másodedzőjüknek is. további részletek


Hiányzott a koncentráció

Nem játszottak egységben, így nem lehetett esélyük. további részletek


Ez most nem jött össze

Fej-fej melletti küzdelem végén, a hibáinkat megbüntetve, a kecskemétiek húzták be a mérkőzést. további részletek


A második negyedben döntöttek

Junior „B” csapatunk egy 19-1-es negyeddel alapozta meg a végső sikert.

2021.11.20. Regionális leány junior bajnokság, Sopron

Darazsak Sportakadémia/B – Zalaegerszegi KTE 54-46 (13-13, 19-1, 11-16, 11-16)
Darazsak Sportakadémia/B: Szlávik S. 20/6, Bagoly L. 10/3, Mák B. 10, Glatz B. 6, Gondár R. 4, Kánitsch B. 2, Novotnik B. 2, Horváth V. –, Vajda N. –, Gottschling H. –

Dave Brooks (vezetőedző): „Igazi csapatmunka volt! A mérkőzést a második negyedben gyakorlatilag eldöntöttük. Annak ellenére, hogy szűk volt a rotációnk, a lányok végighajtották a 40 percet!”


Az energikus kezdés megalapozta a győzelmet

Voltak még javításra szoruló hibák, de összességében jó teljesítménnyel szerezték meg a győzelmet. további részletek


Csapatként jól működtek, de elfáradtak a végére

A fáradtság fellépésével elvesztették a koncentrációjukat a záró negyedben. további részletek


Több kell védekezésben

Jól járatták a labdát támadásban, de a védekezés terén elmaradtak az elvártaktól. további részletek


A tűz is hiányzott

Nem sikerült megvalósítani az elképzeléseket, mind védekezés terén, mind harcosságban elmaradtak ellenfelüktől. további részletek


Győzelemmel nyitottak a juniorok

Izgalmas, nagy küzdelemben győztek juniorjaink a Kecskemét ellen az első fordulóban. további részletek


Erős tornán mutathatták meg magukat juniorjaink

Rendkívül értékes, erős mezőnyt felvonultató tornán vehettek részt fiataljaink a spanyol valenciai kosárlabda akadémia meghívására. további részletek


Sokat adott hozzá a felkészülésükhöz

Jól szolgálta csapataink felkészülését a bajnoki szezon rajtja előtt megrendezett nemzetközi torna, melyen a DVTK és egy olasz csapat, a Triest tette tiszteletét. további részletek


Befutottak az 5. helyre juniorjaink

Az Országos Junior “B” Döntő záró napján fiataljaink nagyot harcolva, hosszabbításban szerezték meg az 5. helyet.

2021. 05. 22. Leány junior bajnokság, „B” döntő, mérkőzés az 5. helyért, Budapest

Kanizsai Vadmacskák – Darazsak Sportakadémia/A 86-103 (15-22, 24-19, 14-27, 31-16, 2-19) – hosszabbítás után
Darazsak Sportakadémia/A: Sitku Zs. 32, Erdélyiová A. 28/6, Kovács L. 18/6, Szomszéd 10, Konkoly N. 7, Németh B. 4, Deák K. 3, Gombkötő L. 1, Szabó L. -, Gottschling P. -, Mák B. -, Török K. –

Seres Éva (edző): “Gratulálok a csapatnak, mert ma igazi csapat volt! Óriàsi szívvel és küzdeni akaràssal és extra egyéni teljesítményekkel nyertük meg ezt a mérkőzést. Nehéz éven vagyunk túl. Köszönöm minden sportszakembernek és minden pàlyàra lépő jàtékosnak ezt a szezont!”


Megszületett a várva várt győzelem!

Az Országos Junior „B” Döntő keresztjátéka során fiataljaink, levetkőzve első napi idegességüket, jó játékkal győzték le miskolci ellenfelüket. Szombaton 13.30 órakor az 5. helyért léphetnek így pályára a Nagykanizsa ellen. további részletek


Egyéni képzések Gáspár Dáviddal

Május folyamán felnőtt csapatunk, a Sopron Basket vezetőedzője, Gáspár Dávid tart egyéni képzéseket a sportakadémiánkon edződő fiatal tehetségeink egy részének. további részletek


Hiányzott az agresszivitás

A biztató első percek után behúzták a kéziféket juniorjaink a Baja elleni mérkőzésen, így az 5-8. helyért folytatják csütörtökön 13.30 órakor a Miskolci SI Vadmacskák ellen. további részletek


A Baja ellen kezdenek juniorjaink

A héten a juniorok mérik össze erejüket. Fiataljaink a „B” döntőben érdekeltek, ahol kedden a bajai lányok ellen lépnek pályára 16 órától. további részletek


Nincs más hátra, mint előre

Lejátszotta utolsó mérkőzését a keresztjáték során junior csapatunk, mely egy félidőn át partiban volt a székesfehérváriakkal.

2021. 04. 28. Leány junior bajnokság, mérkőzések a „B” döntőért, Székesfehérvár

Dávid Kornél KA – Darazsak Sportakadémia/A 69-48 (16-12, 12-14, 24-12, 17-10)
Darazsak Sportakadémia/A: Deák K. 14, Konkoly N. 13, Gombkötő L. 4, Németh B. 4, Gottschling P. 4, Mák B. 4, Balogh T. 2, Szlávik S. 2, Schmidl B. 1, Kánitsch B. –

Seres Éva (edző): „Bízom benne, hogy az elmúlt mérkőzések tapasztalatait tudjuk hasznosítani az országos döntőben, és sikerül eredményesebben szerepelnünk.”


A lefújásig mindig lehet javítani

Juniorjaink hétvégi tanulsága: A hiba benne van a játékban, de az esély mindig adott a javításra. további részletek


Messze volt Nyíregyháza

A hosszú utazás után nem sok reményük lehetett juniorjainknak két napos túrájuk első állomáshelyén. további részletek


Újfent egy félidő jó játék

A harmadik negyedben alakult ki a végeredményben is tükröződő különbség. további részletek


Egy félidő jó játék

Tovább fenn kell tartaniuk a jó teljesítményt, ha eredményesebbek szeretnének lenni juniorjaink. további részletek


Szezonzáróként egy győzelem

Két értékes mérkőzéssel zárták a szezont a hétvégén a regionális bajnokságban szereplő juniorjaink, és zárásként a győzelem is összejött! további részletek


Izgalmasan alakult a végjáték

Egy labdás mérkőzésen, székesfehérvári győzelem született. további részletek


A szünet után léptek el a vendégek

A második félidőre már nem maradt energiája junior csapatunknak. további részletek


Valamivel pontosabbak voltak a hazaiak

A hajrában romlott a dobószázalékunk, így a hazaiaké lett a győzelem. további részletek


Végig érvényesült az akaratuk

Az történt a pályán, amit lányaink akartak. további részletek


Gyorsítani, keményíteni kell a játékukon

Kellő agresszivitás nélkül az ilyen mérkőzéseket nem lehet megnyerni további részletek


Elmaradtak a tudásuktól

Hamar nagy hátrányt szedtek össze, mely meghatározta a mérkőzés folytatását. további részletek


Egységben az erő

Remek csapatmunkával győztek a szombathelyiek otthonában.

2021.02.06. Junior Regionális Bajnokság

Szombathelyi SI – Darazsak Sportakadémia B 45-66 (13-19, 15-14, 9-12, 8-21)

Djordje Krajisnik (edző): „Remek játékkal szereztük meg az első győzelmünket! A lányok egytől-egyik fantasztikusan kosárlabdáztak, mindenki hozzátett valamit a csapat játékához. A csapat kémiája egy felnőtt csapatét idézte!”


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek