Elődöntősök lányaink a Nemzeti Leány Kadett „A”Döntőn

Az első két mérkőzésüket megnyerték fiataljaink a Nemzeti Leány Kadett „A” Döntőn, mellyel biztosították helyüket a legjobb négy között. A csoport-elsőségért vívott találkozón vereséget szenvedtek a rendező pécsi csapattól, így szombaton a Csata DSE ellen folytatják az elődöntőben szombaton 14 órától. további részletek


Győztes rajt a Kadett „B” Döntőn

Baján rendezik idén az Országos Kadett „B” Döntőt, ahol Seres Éva tanítványai értékes győzelemmel kezdték meg szereplésüket. további részletek


Országos döntők és bajnoki meccs a hétvégén

Kadett csapataink országos döntő tornákon vesznek részt, míg a Sportdarázs-SMAFC a felnőtt amatőr bajnokság következő fordulójában Budapesten lép pályára. Programajánló. további részletek


Jó rajttal alapozták meg a végső sikert

Fegyelmezett, koncentrált játékkal lépett pályára Szekszárdon Sportdarázs-SMAFC csapatunk, mely széles rotációval, 12 játékost forgatva, igazi csapatmunkával érte el a győzelmet. további részletek


Indul az Országos Kadett Döntő!

Csütörtöktől vasárnapig rendezik a kadett korosztály országos döntőjét Pécsen, ahol fiataljainknak is szurkolhatunk.

további részletek


Ahol a jövő jelen van! – 2. évad/7. adás (2022.05.04.)

Aktuális adásunkban felnőtt csapatunk idei történelmi szezonját járjuk körül Gáspár Dávid vezetőedzőnkkel és Fegyverneky Zsófia csapat-kapitányunkkal. további részletek


Megjelent a Vezetni szívvel-lélekkel kosárlabda szakkönyv Sportakadémiánk gondozásában

A Soproni Darazsak Sportakadémia és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem stratégiai együttműködésének eredményeként, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával végre magyarul is megjelent Vezetni szívvel-lélekkel című kosárlabdaszakkönyv, amelyet kedden mutattak be a Testnevelési Egyetemen. további részletek


Szépen intettek búcsút a bajnokságnak

Kellett egy kis idő nekik, hogy bemelegedjenek, de az üzemi hőfok elérésekor már energikus játék is párosult a küzdeni tudás mellé. további részletek


Nincs náluk jobb vidéken!

A vidék legjobb gyermek csapatainak tornájáról is elhozták az első helyet fiataljaink! további részletek


Irány az „A” Döntő!

Három győzelemmel zárták az utolsó fordulót Szekszárdon serdülőink, akik így magabiztosan léptek be az ország legjobb nyolc csapata közé! további részletek


Csapatként oldottak meg minden részfeladatot

Már korábban biztosították helyüket az Országos B Döntőben, így tét nélkül utaztak Debrecenbe serdülőink, de ha már odáig elutaztak, beleadtak mindent és hibátlanul zárták a tornát! további részletek


Elballagtak fiataljaink, jöhet az érettségi

Néhány fiatal játékosunknak ezúttal az élet más területén kell bizonyítania, kezdődik ugyanis az érettségi időszak. további részletek


Begyűjtötték az első helyet

Hunyadis Darazsaink győztesen tértek haza Győrből, az Észak-Nyugati régiós kenguru döntőről. további részletek


Mozgalmas hétvége elé nézünk

A serdülőkig bezárólag minden korosztály pályára lép a hétvégén. Az országos bajnokságok mellett sportakadémiánk és a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia közös Tavaszi Jamboree rendezvénye is sok gyereket fog megmozgatni a hétvégén. további részletek


Olaszországban hangolódtak a kadett országosra

Kadett csapatunk a jövő heti országos döntő előtt az olaszországi Velencében, három hasznos mérkőzéssel végezte el a finomhangolást. további részletek


Száz fölé jutott a Sportdarázs

A lányok a Baja együttese ellen végig jól teljesítettek támadásban, a második negyed közepétől pedig a védekezésük is összeállt, így pedig a végére nagy különbségű győzelmet arattak. további részletek


Szép évet zártak Csípős Darazsaink

Mindkét mérkőzésükön remekül dolgoztak Csípős Darazsaink a regionális jamboreen, mely egy magabiztos győzelmet is eredményezett számukra. további részletek


Óriásit küzdöttek

Az egész éves kitartó munka szép eredményt vont maga után a záró fordulóban. további részletek


Nehéz dolguk volt

Nehéz volt kosárra váltaniuk a helyzeteiket az erősebb ellenfelekkel szemben. további részletek


Tökéletes forduló, örömkönnyekkel

Nagy utat jártak be, melynek végén kiváló teljesítménnyel zárták a kenguru bajnokságot. további részletek


Méltó módon zárták a bajnokságot

A reggeli mérkőzés első félidejét átaludták Harcos Darazsaink, de utána már megmutatták, mit is tudnak. további részletek


A végjátékban dőlt el

Egy labdás mérkőzésen szenvedett vereséget Sportdarázs-SMAFC csaptunk Debrecenben. további részletek


Jól indult a keleti túra

Remek védekezésével megalapozta győzelmét a Sportdarázs-SMAFC a DVTK otthonában. további részletek


Kenguru és felnőtt bajnoki fordulók jönnek

Hétvégén a kenguru korosztály számára rendeznek tornákat, míg a Sportdarázs-SMAFC két mérkőzéses idegenbeli túrára indul. Programajánló. további részletek


Összetartó munkával küzdöttek a fiúk ellen

Megmutatták a fiúk ellen is, mennyi munkát végeztek el az elmúlt két évben, mely biztos alapot ad nekik a következő nagy lépéshez. további részletek


Kihajtották magukat

Megtizedelték őket a betegségek, de mindent beleadtak és szereztek egy győzelmet. további részletek


Juniorjaink készülhetnek az „A” Döntőre

Az utolsó fordulóban elszenvedett vereség ellenére odaértek az „A” Döntőbe juniorjaink, de sok munka áll előttük, hogy megfelelő állapotban legyenek a végső elszámoláskor. további részletek


Győzelem a tartalékos PINKK ellen

Sportdarázs-SMAFC csapatunk végig vezetett, a harmadik negyedben pedig bebiztosította a győzelmét a női amatőr bajnokság Piros csoportjának mérkőzésén. további részletek


Meg kell tanulni nyerni

Ezúttal nem jött össze a győzelem serdülőinknek az erős mezőnyben, de van még idő az észlelt hibákat kijavítani a bajnokság végjátékára. további részletek


Újra irányba álltak!

A korábban rájuk jellemző energiával kosárlabdáztak kadett lányaink, visszavágva a Bajának a hétvégi vereségért. további részletek


Három meccses hullámvasút

A hátralevő időszakban a hullámvölgyeik hosszának csökkentésén kell dolgozniuk. további részletek


Részfeladatokat tűztek ki maguk elé

Eltérő célokkal vágtak neki a mérkőzésnek. további részletek


Euroliga győztes a Sopron Basket!

Gratulálunk felnőtt csapatunknak és sportakadémiánk növendékeinek az EUROLIGA GYŐZELEMHEZ!!! további részletek


Reflektorfényben a kicsik

A hétvégén rendeznek gyermek és serdülő korosztályos fordulókat, valamint idegenben lép pályára a másodosztályban a Sportdarázs-SMAFC. Programajánló. további részletek


A fejlődés a számokban is megmutatkozott

Hamar túlléptek a lámpalázon és szép teljesítményt raktak le az asztalra a Szorgos Darazsak a kenguru bajnokság utolsó előtti fordulójában. további részletek


Többen is megijedtek a feladattól

A tartalékos felállásban nem mindenki tudott szintet lépni. további részletek


A szünetig minden jól alakult

A félidőben még előnyben voltak kadett lányaink a Baja otthonában, de végül 12 pontos vereséget szenvedtek a keresztjáték párharc első mérkőzésén. Visszavágó kedden, Sopronban. további részletek


Mehetnek a Jamboreera

Előbb hatalmas hajrával fordítottak a fiúk ellen, majd a testvér csatából is győztesen kerültek ki a Hunyadis Darazsak. további részletek


Elsők lettek a lányok között!

Ezúttal is nagy szívvel küzdöttek Csípős Darazsaink, akik a régióban a legtöbb pontot gyűjtve, első helyen végeztek a lány csapatok rangsorában. további részletek


Irányítók nélkül

Az egyik akadályt megugrották, de a másikon nem tudták semlegesíteni a rivális két legjobbját. további részletek


A Riga vitte el az első helyet

A keddi döntőben a lett Riga 14 ponttal jobbnak bizonyult kadett csapatunknál, így ők nyerték a nemzetközi tornánkat. A bronzérmet az olasz Basket Costa szerezte meg a Zalaegerszeg előtt. további részletek


Győzelemmel felérő vereségek

Remek teljesítményt nyújtott Sportdarázs serdülő csapatunk a hétvégi soproni fordulón. további részletek


Hasznos tornát zártak a Zsákoló Darazsak

Már a fordulón belül is előbbre léptek, és kijavították az első mérkőzésen előforduló hibákat. további részletek


Hazahoztak egy győzelmet Oroszlányból

Az első utazásos fordulóval járó izgatottság közepette is begyűjtöttek egy győzelmet, így megőrizték helyüket a csoportban Harcos Darazsaink. további részletek


Felálltak, és győzedelmeskedtek

13 pontos hátrányból küzdötte vissza magát junior csapatunk, értékes győzelmet aratva. további részletek


Jönnek az elődöntők

U16-os nemzetközi tornánk az elődöntőkhöz érkezett. Sportakadémiánk A csapata a Zalaegerszeg ellen veszi fel a küzdelmet, majd déltől az olasz Basket Costa és a lett Riga lép pályára. további részletek


Vereség a listavezető ellen

A harmadik negyedig közel tudott maradni ellenfeléhez a Sportdarázs, ott azonban robbantottak a fővárosiak, és eldöntötték a találkozót. további részletek


A vereségek ellenére előre tudtak lépni

A fiúk sebességével nem tudtak mit kezdeni, de a győri lányok ellen már hasznos mérkőzést vívtak Vad Darazsaink. további részletek


Könnyed sikerrel hangoltak a nemzetközi megmérettetésre

A fáradtnak tűnő BEAC nem tudott komolyabb ellenállást kifejteni kadett csapatunkkal szemben, mely vasárnaptól a nemzetközi tornánkon is bizonyíthatja rátermettségét. további részletek


Újabb nemzetközi torna a programban

Ezúttal kadettjeink mérhetik össze erejüket más hazai és külföldi csapatokkal. Folytatódik a junior bajnokság rájátszása, illetve rendeznek serdülő és kenguru fordulókat is. Vasárnap pályán a Sportdarázs-SMAFC. Programajánló. további részletek


Ahol a jövő jelen van! – 2. évad/6. adás (2022.03.30.)

Felnőtt csapatunkkal közös Podcast csatornánk új adással jelentkezik, melyben megszólal a FINAL4 szereplésre készülő Sopron Basket vezetőedzője, Gáspár Dávid, a hosszú kihagyás után egyre jobb formának örvendő Czukor Dalma, illetve felnőtt együttesünk olimpiai-bajnok centere, Stefanie Dolson is sok mindent elárul magáról. további részletek


Az ilyen tornákból lehet meríteni

Voltak jobb és rosszabb szakaszok is a torna során serdülőinknél, de nagyot küzdve a végjátékra újra összerakták magukat és emlékezetes, hosszabbításos csatában maradtak csak alul a tornát megérdemelten megnyerő DVTK ellen. Ábrahám Eszter, Horváth Hanna, és Varga Boglárka különdíjban részesült. további részletek


Elégedettek lehettek magukkal

Serdülő „B” csapatunk jó teljesítményt nyújtott a nemzetközi tornánkon, ahol a 4. helyet szerezték meg. további részletek


Hosszabbításban dőlt el az első hely sorsa

Nagy izgalmakat hozott U14-es tornánk döntője, ahol fiataljaink nagy hajrával hosszabbításra mentették a mérkőzést a DVTK ellen, de a ráadás végén ellenfelünk ünnepelhetett. A 3. helyre a Nagykanizsa futott be „B” csapatunk előtt. további részletek


Nem erre számítottak

Hiányzók miatt voltak szerkezeti problémáik, de így is csalódást jelentett számukra a vereség. további részletek


A kezdés meghatározott mindent

A bátortalan fellépés után már csak futottak az eredmény után. további részletek


Sok volt a hiba a végjátékban

A rossz kezdés után fordítottak, de a mérkőzés hajrájában a kelleténél többet hibáztak, és nem tudtak betalálni. további részletek


A Szeged került ki győztesen a párharcból

Az első mérkőzés döntetlen eredménye után vasárnap 11 ponttal a szegediek bizonyultak jobbnak a nagyot küzdő, de tudásától ezúttal elmaradó kadett csapatunk ellen. további részletek


Sopron-Diósgyőr döntő lesz

U14-es nemzetközi tornánk szombati játéknapján az elődöntőkre is sor került, melyek során érvényesült a papírforma. további részletek


Nem dőlt el semmi

A szegediek elleni kadett keresztjáték mérkőzés első felvonásán nagy csatában, döntetlen született. Vasárnap jön a visszavágó! további részletek


Mindkét csapatunk a négy között folytatja

Szombaton 11 órától folytatódik a nemzetközi serdülő tornánk, melyen a csoport küzdelmek után akadémiánk csapatai mellett a Nagykanizsa és a DVTK jutott még az elődöntőbe. további részletek


Folytatódik a nemzetközi torna

U14-es korosztályunk folytatja szereplését a nemzetközi megmérettetésen. Rendeznek kadett és junior bajnoki mérkőzéseket, valamint a 2013-as korosztály jamboree tornáját. Programajánló. további részletek


Idegenbeli bravúr Ajkán

Sportdarázs-SMAFC csapatunk a negyedik negyed elején egy 10-2-es szakasszal kézbe vette a mérkőzést és idegenben aratott értékes győzelmet. további részletek


Rajtol a hat csapatos serdülő torna

Csütörtöktől vasárnapig hat csapat részvételével nemzetközi tornát rendezünk a serdülő korosztálynak. A mérkőzéseknek a Novomatic Aréna Akadémiai Oktatóközpontja ad otthont. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! további részletek


Jó felfogásban kosárlabdáztak

A harcos és okos kezdés megalapozta a magabiztos győzelmet. további részletek


A kosárlabda összeköt

A mai napon a Novomatic Arénában került sor a FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-, és Szabadidősport Szövetsége) által rendezett streetball tornára, melyen a csapatok az ép sportolókhoz megegyező rendszerben mérkőztek meg egymással. további részletek


Különleges hétvége, nagyszerű eredményekkel

Remek teljesítményt nyújtott nagy szívvel kosarazó gyermek csapatunk a hétvégén, melyet a korlátozások eltörlése miatt végre a lelátóról is elismerő taps követhetett. további részletek


A főtáblán sem maradtak győzelem nélkül

Már a főtáblára jutás is nagyon szép teljesítmény volt tőlük, melyet az első fordulóban összeszedett játékkal és egy emlékezetes győzelemmel koronáztak meg. további részletek


Odatették magukat

A fizikai fölényben levő fiúkkal szemben is megmutatták, miért is jutottak el a felsőház legfelső csoportjáig. további részletek


Nem lett kerek a történet

Jól teljesítettek a hétvégén, de nem tudták feltenni az ‘i’-re a pontot serdülőink, miután a csoport elsőséget eldöntő mérkőzésen többeknél is hiányzott támadásban a vállalkozó szellem. további részletek


Visszatértek!

Hosszú hónapok türelmes, kitartó munkájával kiléptek a vírus árnyékából és újra a régi fényükben tündököltek. további részletek


Nagy csatát vívtak

Remek mérkőzést vívott a két junior csapat, melyből egy hajszállal a vendégek kerültek ki győztesen.

2022. 03. 16. Leány junior bajnokság, Sopron

Darazsak Sportakadémia/A – Vasas Akadémia/A 51-52 (14-21, 10-8, 14-11, 13-12)
Darazsak Sportakadémia/A: Molnárová L. 15/3, Pfeiffer V. 11/6, Erdélyiová A. 11/3, Vasi H. 5, Szomszéd Cs. 4, Bognár D. -, Németh B. -, Gombkötő L. -, Török K. –

Hollós Dániel (vezetőedző): „Nagyot harcoltunk! Sajnos a győzelem nem jött most össze, de mérkőzésről mérkőzésre fejlődünk, ami fontos most számunkra! Számomra ez győzelemmel felérő vereség, mert pár hete még 24 ponttal kaptunk ki a Vasastól. Színvonalas mérkőzést láthattak akik kilátogattak, tanulnunk kell az elkövetett hibákból, és tovább haladni a megkezdett úton. Szép munka volt lányok, gratulálok a Vasas csapatának!”


Pályán kicsik és nagyok

Egy gyermek korosztályos tornával indul a hétvége, majd lesznek serdülő és kadett mérkőzések. A Sportdarázs-SMAFC szekszárdi mérkőzése betegségek miatt elhalasztásra került. Programajánló. további részletek


A végletekig küzdöttek

Az első félidő ideges játéka után megnyugodtak és jó teljesítményt nyújtva végig az ellenfél nyomában jártak juniorjaink. további részletek


Komoly hagyományokra építve

A preakadémiai rendszer kiépítése mentén együttműködést írtunk alá a Veszprémi Egyetem SC keretein belül újjáéledt női kosárlabda szakosztállyal, melynek szakmai irányítását Mérész Csaba viszi. további részletek


A túlórában érvényesítették akaratukat

Sok volt a hiba, de a mérkőzés végjátékában, majd a ráadás 5 percben már az történt a pályán, amit kadett lányaink akartak. további részletek


A fordulás után tudtak változtatni

Amikor a megfelelő agresszivitással védekeztek, sikerült rossz döntésekbe hajszolni ellenfelüket. további részletek


Kellett már ez a győzelem!

Messziről indultak juniorjaink a rájátszás során, de az elkezdett munka a DVTK ellen értékes győzelmet eredményezett. további részletek


Győzelem a megyei rangadón

A Sportdarázs-SMAFC erős első félidejének köszönhetően tudta legyőzni a Győr gárdáját. további részletek


Két mérkőzést láthatunk a hétvégén

Junior B csapatunk a regionális bajnokságban fogadja a SZOSI gárdáját, míg a Sportdarázs-SMAFC megyei rangadót vív a Győr ellen. Programajánló. további részletek


Átlendültek a nehézségeken

A szívükkel pótolták a védekezésbeli hibáikat, így két győzelmüknek köszönhetően egy csoporttal feljebb léptek. további részletek


Megtartották a pozíciójukat

Nehéz dolga volt serdülő Sportdarázs lányainknak, de kiharcolták, hogy a csoportban maradjanak. további részletek


Rossz felfogásban léptek pályára

Nem koncentráltak megfelelően védekezésben serdülőink, sok könnyű kosarat engedélyezve ellenfeleiknek. további részletek


A hétvége sikereiből is meríthetnek

Mind a támadás, mind a védekezés terén szépen fejlődnek Szorgos Darazsaink, így legközelebb egy csoporttal feljebb bizonyíthatnak. további részletek


Sok mindent visszaadtak a tanultakból

Jól kezdték mindkét mérkőzést, de még dolgozniuk kell azon, hogy megnyújtsák a jó periódusok hosszát. további részletek


Ez most nem alakult a várakozásaik szerint

Az edzések alapján jobb eredményre számítottak, de ellenfelük fizikálisan és mentálisan is föléjük kerekedett. további részletek


Megőrizték a helyüket

Szépen dolgozott Csípős csapatunk a hétvégén, de a magas soproni fiúk feladták nekik a leckét. további részletek


Kár azért a harmadik negyedért

Amit az első félidőben felépítettek, az egy negyed alatt lerombolták.

2022. 03. 05. Leány junior bajnokság, Sopron

Darazsak Sportakadémia/A – Csata DSE 43-63 (14-18, 17-12, 4-22, 8-11)
Darazsak Sportakadémia/A: Erdélyiová A. 8, Molnárová L. 7, Szabó L. 6/6, Szomszéd Cs. 6, Németh B. 4, Egresits R. 4, Török K. 2, Janzsó A. 2, Gombkötő L. 2, Bognár D. 2

Hollós Dániel (vezetőedző): „Az első félidőben úgy gondolom, hogy jól játszottunk és a védekezésünk is elfogadható volt. Jól járattuk a labdát, és a betöréseink is jó ütemben történtek. Ami utána következett, az számomra érthetetlen volt. Szépen, amit a félidőig felépítettünk, azt leromboltuk a 3. negyedben. Puhányak és dekoncentráltak lettünk támadásban, sok gyorsindítás gól kaptunk, 7-8 percig csak hajigáltunk. Egy mérkőzés 4 negyedből áll, ki kell vennünk a játékunkból ezeket a hullámvölgyeket, hogy eredményesek tudjunk lenni! A feladat adott, hajrá lányok!”


Nagyot küzdöttek!

A covid időszak után kezd visszatérni az erő kadett lányainkba, akik nagyot mentek a DVTK otthonában. további részletek


Az első félidőben eldőlt

A Sportdarázs-SMAFC villámrajtot vett a Piros csoport vasárnapi mérkőzésén, ahol már a félidőre tetemes előnyt harcoltak ki a lányok a Kanizsai Vadmacskák ellen, és végül sima győzelmet arattak. további részletek


Új dolgokat is próbálgattak

Az új elemek gyakorlása mellett is megfelelő ritmusban kosárlabdáztak. további részletek


Magabiztos sikert arattak

Újabb értékes tapasztalatokkal gazdagodtak fiataljaink, és még a győzelem is a zsákba került. további részletek


A szünet után elveszítették a fókuszt

Remek csapatmunkával indítottak, de a fáradtság a szünet után kihatott a játékukra. további részletek


Egymás ellen, de egymást támogatva

A kenguru bajnokság 6. fordulójában egymás ellen is pályára léptek a hétköznapokban együtt dolgozó darazsaink. további részletek


Kosárdömping hétvégére

Már ma is rendeznek két mérkőzést a kadett bajnokságban, holnaptól pedig beindul az igazi nagyüzem – jönnek a serdülők, a juniorok és a kenguruk, valamint pályára lép a felnőtt másodosztályban a Sportdarázs-SMAFC. Programajánló. további részletek


Elsöprő teljesítményt nyújtottak

Az elmúlt öt hónap munkája kiváló teljesítményben csúcsosodott ki a hétvégén, így serdülő „A” csapatunk visszakerült oda, ahol a helye van, a felső házba. további részletek


Szorgos munkával kivívták a főtáblás pozíciót

Már a torna első napján biztosították helyüket az ország legjobb 16 csapata között! további részletek


Az első lépést megtették előre

Az előző mérkőzésükhöz képest előremutató teljesítményt nyújtottak, de még messze az út vége. további részletek


Vereség a listavezető ellen

Ugyan mindent megtettek, a bajnokság első helyezettje túl nagy falatnak bizonyult a Sportdarázs-SMAFC számára. további részletek


Gyógytornász vagy? Csatlakozz hozzánk!

A Soproni Darazsak Sportakadémia állást hirdet gyógytornászi munkakör betöltésére. Csatlakozz kosárlabda akadémiánk lendületes csapatához! további részletek


A nagyoké a főszerep

A serdülő és a junior bajnokságban is rendeznek meccseket a hétvégén. Vasárnap pályán a Sportdarázs-SMAFC. Programajánló. további részletek


Érzékelhető a fejlődés

Kevesebben voltak, de jó munkát tettek le az asztalra. további részletek


Küzdelmes az út, amin járnak

Egyszer még vissza tudtak jönni a mérkőzésbe, de az újabb hibák megpecsételték a sorsukat. további részletek


Keményen dolgoznak a visszatérésen

Keresik még a korábban rendelkezésre álló erőt, melyet a betegségek elvittek. további részletek


Mindenki kivette a részét a sikerből

Magabiztos győzelemmel folytatták szereplésüket Seres Éva tanítványai. további részletek


Remek győzelmeket arattak serdülőink

Jó ritmusban, lendületesen kosárlabdázva gyűjtöttek be két győzelmet fiataljaink. további részletek


Elfogyott az energia a sűrű program közepette

Hatodik mérkőzését játszotta 15 nap leforgása alatt Sportdarázs-SMAFC csapatunk, mely rengeteg energiát felemésztett. további részletek


Regionális és országos bajnoki fordulók a hétvégén

A serdülőtől egészen a felnőtt amatőr csapatig minden korosztályt láthatunk a pályán a hétvégén. Programajánló. további részletek


Magabiztos győzelem a tartalékos sereghajtó ellen

A Sportdarázs-SMAFC jó játékkal múlta felül a DVTK együttesét a női amatőr bajnokság Piros csoportjának mérkőzésén. további részletek


Gyors játékkal szállították a győzelmet

A második negyedtől élesebbé vált a játékuk, mely 100 pont fölé repítette őket. további részletek


Ahol a jövő jelen van! (2. évad/5. adás)

Aktuális Podcast adásunkban visszatekintünk a Hepp Kupa Döntőre a Sportdarázs-SMAFC csapat-kapitányával, Bakó Patríciával, illetve beszélgetést hallhatnak a Killik László Női Magyar Kupa Döntőre készülő Sopron Basket kapitányával, Fegyverneky Zsófiával, és vezetőedzőjével, Gáspár Dáviddal. további részletek


Visszaadták a tanultakat

Egy legénnyel ugyan meggyűlt a bajuk, de remekül teljesítettek a gyermek bajnokság legutóbbi fordulójában. további részletek


Teljesítették, amiért mentek!

Gyermek csapatunk magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a rivális győri lányok ellen. A körmendi fiúk magassága, fizikuma ellen már nem lehetett esélyük. további részletek


Jól segítette a fejlődésüket a Basket Girls torna

Két hasznos mérkőzést játszottak Budapesten, és még egy All-Star különdíjat is lehoztak Csaplár Mercédesz jóvoltából. további részletek


Tartalékosan is egységesek maradtak

Hatalmas energiákat mozgósítottak fiataljaink Szolnokon, és az összetartó csapatmunka győzelemmel párosult. további részletek


Ma jobb volt a ZTE

Már az első negyedben komoly hátrányba került a Sportdarázs-SMAFC, és bár többször is látótávolságon belülre zárkózott, a győzelmet nem tudta megszerezni. további részletek


Gyere, táborozz Te is velünk!

Idén 25. alkalommal rendezzük meg az iskolai tanévet követően napközis jellegű kosaras nyári táborunkat, ahova olyan lányok jelentkezését is várjuk, akik még nem kosárlabdáznak. további részletek


Három korosztályban rendeznek mérkőzéseket a hétvégén

Szombaton a kadettek utaznak Szolnokra, míg vasárnap U12-es csapataink Körmenden és Győrben, a Sportdarázs-SMAFC pedig hazai környezetben lép pályára. Programajánló. további részletek


Ebben most nem volt több

Erősen tartalékos felállásban lépett pályára Sportdarázs-SMAFC csapatunk a fővárosban. további részletek


Nem volt zökkenőmentes a fordulójuk

Sok kidolgozott helyzetük maradt kihasználatlan, és a küzdőszellemüket is elveszítették egy-egy időszakra. A helyüket így is megőrizték a csoportban. további részletek


Nem tudták megmutatni a tanultakat

Sok volt a bizonytalanság Zsákoló Darazsainknál, akik nem tudták kihozni magukból mindazt, amit már tudnak. további részletek


Szép csapatmunkát nyújtottak

Nagy akarással és ötletes játékkal két magabiztos győzelemmel zárták az 5. fordulót Csípős Darazsaink. további részletek


Mérkőzésről mérkőzésre emeltek a szinten

A hosszú utazás rányomta a bélyegét a kezdésre, de utána már kifejezetten előremutató teljesítmény nyújtottak! további részletek


Hiányzott a vadság

Vad Darazsaink bátortalanul kosárlabdáztak a jóval erősebb ellenfeleikkel szemben. további részletek


Szintet léptek

Nevükhöz méltó teljesítményt nyújtottak a Harcos Darazsaink a kenguru bajnokság 5. fordulójában. további részletek


Rögös az út az előrehaladás mentén

A bátortalan kezdés után összekapták magukat, de aztán elvesztették a fonalat Hunyadis kenguruink. további részletek


Ezüstérmes a Hepp-kupában a Sportdarázs-SMAFC

Az utolsó pillanatig kiélezett küzdelemben végül az Atomerőmű-KSC Szekszárd II együttese bizonyult jobbnak a sorozat döntőjében. további részletek


A Csata szerezte meg a bronzérmet a Hepp-kupában

A fővárosi együttes meggyőző játékkal múlta felül a Zöld csoportos SZPA-HSE gárdáját. további részletek


Irány a döntő!

A csoportos játékosai vezérletével, csapatként játszva magabiztos sikerrel jutott be a Hepp-kupa döntőjébe a Sportdarázs-SMAFC. további részletek


A Szekszárd az első döntős a Hepp-kupában

Harminc percig rendkívül kiélezett küzdelem zajlott a pályán, a záró etapban aztán robbantottak a tolnaiak, és kiharcolták a döntőbe jutást. további részletek


Hepp Kupa élőben a Hunbasket.tv felületein

A Női dr. Hepp Ferenc Emlékkupa Döntője a Hunbasket.tv felületén mindkét nap élőben követhető! további részletek


Hepp Kupa Döntő – Ki, mit vár?

Tegnap megismerhettük vezetőedzőnk, Giustino Altobelli várakozásait a Hepp Kupa Döntő kapcsán. Lássuk, hogy tekintenek a torna elé a vetélytársak szakvezetői. további részletek


Jön a Hepp-kupa döntő!

Sportdarázs-SMAFC csapatunk hazai pályán száll harcba a Hepp kupáért, emellett pedig rendeznek a hétvégén kenguru és serdülő bajnoki mérkőzéseket is. Programajánló. további részletek


Hepp Kupa Döntő – Vezetőedzői várakozások

Február 5-6-án kerül megrendezésre négy csapat részvételével a Női dr. Hepp Ferenc Kupa Döntő a Novomatic Aréna nagytermében, mely a Női Amatőr NB1 sportszervezeteinek kupa versengése. A négy csapat egyike a Sportdarázs-SMAFC, mely történelme során először jutott be a négyes döntőbe. Vezetőedzőnket, Giustino Altobellit kérdeztük a várakozásai kapcsán. további részletek


Mindenki hozzátette a magáét

Jól dolgoztak kadett lányaink, de védekezés terén még sokat kell fejlődniük mind technikai, mind mentális téren. további részletek


Edzőtovábbképző kíséri a Hepp Kupa Döntőt

Mint arról már korábban beszámoltunk, február 5-6-án sportakadémiánk szervezésében kerül sor a Női dr. Hepp Ferenc Emlékkupa Döntőre, melyen Sportdarázs-SMAFC Sportakadémia csapatunknak szurkolhatunk. további részletek


Ellentétes félidők mérkőzése

Betegségek miatt nem tudtak együtt készülni a hétvégi feladatra, de az első félidőben így is jobbak tudtak lenni a vendégeknél. további részletek


Magabiztos győzelem a Piros csoportban

A Sportdarázs-SMAFC az első félidőben kétszámjegyű előnyt épített ki, a végére azonban magára talált a vendég csapat, ám a győzelem így sem forgott veszélyben. további részletek


Két mérkőzés következik a hétvégén

Elsőként szombaton kadettjeink fogadják a Szekszárd együttesét, majd vasárnap a felnőtt amatőr bajnokságban a Sportdarázs-SMAFC mérkőzik meg az Ajka csapatával. Programajánló. további részletek


Jöhet a süti!

Még pályára sem léptek, már megnyerték a csoportot, mely mentálisan rányomta a bélyegét a játékukra. A második félidőre azért összekapták magukat, így végül a 100 pontot is megdobták. további részletek


Már a felkészülésük sem volt zökkenőmentes

A hétköznapok nehézségein ezúttal nem tudták magukat túltenni, mely kihatott a pályán nyújtott teljesítményükre. további részletek


Diákolimpia – A Berzsenyi kapaszkodott fel a dobogóra

Péntektől-vasárnapig Székesfehérváron rendezték a V-VI. Korcsoportos Leány Kosárlabda Diákolimpia Döntőt, ahol városunkat két iskola is képviselte. további részletek


A gyermek korosztályé a hétvége

Vasárnap az U12-es bajnokságban lépnek pályára csapataink Győrben, de szoríthatunk távolról a székesfehérvári Diákolimpia Döntőn szereplő két soproni iskolának a Berzsenyinek és az Eötvösnek. Programajánló. további részletek


Mi rendezzük a Hepp Kupa Döntőt!

Február 5-6-án sportakadémiánk rendezheti meg a dr. Hepp Ferenc Emlékkupa Döntőjét, ahova fiataljaink, a Sportdarázs-SMAFC mellett a Csata DSE, az Atomerőmű KSC Szekszárd II., és a SZPA-HSE kvalifikálta magát. további részletek


Szintet léptek védekezésben

Szépen haladnak előre a hosszú tanulási folyamat mentén Hunyadis Darazsaink, akik egy csoporttal feljebb folytathatják februárban. további részletek


Nem hibáztak

A betegségek miatt védekezésben nem tudtak kellő agresszivitással játszani, de a támadások során szép megoldásokat mutattak serdülőink. további részletek


Légy Te is sportakadémiánk lelkes kosarasa!

KOSÁRLABDÁZOL? Szeretnéd magasabb szinten folytatni kosaras pályafutásodat? Akkor várunk Téged és Szüleidet Sopronba, a Novomatic Aréna Sportakadémiai Oktatóközpontjába, ahol megmutathatod magad edzőinknek és betekintést nyerhetsz a nálunk folyó munkába, az Európa szerte is kimagaslónak számító körülményekbe. további részletek


Sikeresen zárták az utolsó fordulót

Nagyot mentek serdülő lányaink a Nagykanizsa ellen, így a papírforma szerint alakuló testvér-mérkőzés mellett egy győzelmet is ünnepelhettek. további részletek


Gyorsan elrendezték

A feldobástól kezdve agresszív védekezéssel dolgoztak, és a szerzett labdákból rendre leindították ellenfelüket kadett lányaink. további részletek


A WBASKET HÍREI
2023. X. Champions Cup, Mozaikok
Karácsony-váró Darazsainkkal, 2023.
iratkozzon fel csatornánkra

SportDarázs

Ovikosár

Gyere kosarazni!

Galéria

Fan Shop

Sporttáplálkozás

partnerek